Üdvözöljük Nagypáli község blog oldalán!

Nagypáli neve az utóbbi két évben egyre gyakrabban tűnik fel a zalai és régiós újság cikkeiben vagy az interneten. A magyarázat nagyon egyszerű: a községben egy olyan példaértékű kezdeménvezes indult el, amely megérdemli a megyei, sőt mostanra már az országos, és a határon túli figyelmet is. A bioerőmű, hiogáz-áramfejlesztő, a megújuló energiaforrásokat felhasználó szélturbinák és napkollektorok építese és használata, a lakópark, a vadaspark és az Ökocentrum tervei és eredményei már önmagukban is fontos fejlesztések. Így együtt azonban egyediek és modellként szolgálhatnak nem csak a kistérségi falvak, hanem minden település számára.

A RURENER nyertes Intelligens Energia pályázat, melynek célja kis vidéki települések (falvak és kisvárosok) hálózatának létrehozása Európa szerte, amelyek helyi szinten „széndioxid-semlegesekké” szeretnének válni. A hálózat eszközöket és módszereket kínál a tagok számára az energia stratégiájuk kidolgozásához és megvalósításához.

A projekt logikája szerint minden részvevő országot egyrészt egy úgynevezett „Helyi Energetikai Partner”, mint koordinátor, ezt a szerepet a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány, Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet tölti be, és egy vagy több „Vezető Vidéki Település” képvisel a projektben. A „Vezető Vidéki Települések” olyan települések lehetnek, ahol már történtek lépések az energiahatékonyság és a megújuló energiák hasznosítása területén, vagy legalább is konkrét fejlesztési elképzeléseik vannak annak érdekében, hogy energetikailag önellátóvá váljanak. Ezek, a területen előrébb járó települések töltik be a „vezető” szerepet és mutatnak követheto példát más, a programhoz csatlakozni kívánó településeknek.
Nagypáli község a 14 RURENER Vezető Vidéki Település egyike. A projektről bővebben olvashat itt.

Posted in Uncategorized | 1 Comment